ÚJRA!

A halászléfesztivál szombatján ismét megrendezésre kerül a Sugovica-híd lábánál lévő öbölben a nosztalgia bemutató és edzés. A tavalyi siker után a rendezők idén is népes közönségre számítanak a helyszínen, de tanulva az előző év tapasztalataiból idén már este, 19.30-tól 20.45-ig száguldanak a papucsok. Így a strandolókat sem zavarja majd a rendezvény, és az érdeklődők is az ünnepi halvacsora elfogyasztása után, nem a legnagyobb melegben élvezhetik a programot. Viszont a hajók és motorok már délelőtt 10-től megtekinthetők lesznek a stégen, az ígéret szerint be lehet hasalni-ülni, lehet fényképezni és kérdezni is, hisz a versenyzők közül mindig lesz valaki a helyszínen. Este vízre száll a két JT 250-es Vő-fiú, valamint egy-egy O-350-es és O-500-as motorral a hajdani világklasszisok közül Volentér László, Pfeil Zoltán és Tubákos Iván, illetve az idei évtől O-350-ben versenyző Balogh István is.

Sok szeretettel vár minden érdeklődőt a Bajai Spartacus Vízügy SC motorcsónak szakosztálya!


Vissza a 2002-es versenyekhez