„Fortuna, merre vagy?” - … mert hogy nem a bajai motorcsónak-versenyzőkkel, az biztos!

Kovács László és csapata augusztus 21 és 23 között a németországi Cottbusban O-350-es Európa-bajnokságon vett részt.
A háromszor is megragadt motorba úgy kellet újra és újra „lelket lehelni” hosszú órákon át tartó szereléssel – bár ebből mostanság alaposan kijutott a bajai csapatoknak. Ezzel a betegeskedő Königgel hozott össze Kovács egy hatodik helyezést. Bár hivatalosan csak hetedik helyre hozták ki, ő a pontegyenlőséggel mellette álló szlovák versenyzőnél sokkal jobb időeredményt ért el, és a szabályok szerint neki kellett volna előrébb végeznie. De a magyar csapatnak – mint az már többször is megtörtént – nem volt módja óvást benyújtani, így maradt a hetedik helyezés.
A szegedi Feil János rögtön az első futamban a leghullámosabb pályarészen bukott az egyik fordulóban, motorja tönkrement, így ő kiesett a további küzdelemből.
A budapesti Bédy Tünde és a szentesi Tóth István nem tudtak az első hatba bekerülni.
Az Eb-t egyébként az olasz Daniele Rhoda nyerte, második az osztrák Holger Kluge lett, harmadik pedig az ukrán Vladimir Nischenko.

Egy megszokott kép: szerel a Kovács-team


A következő hétvégén Codziezben, Lengyelországban volt a kategória világbajnoksága. Itt Kovács már a selejtezőben kénytelen volt feladni a küzdelmet: a motorja végleg tönkrement, nem volt értelme tovább kísérletezni.
A kategória idei világbajnoka az olasz Giuseppe Rossi lett, második a lengyel Henryk Synoracki, harmadik az olasz Daniele Mammuccari. A legeredményesebb magyar, a szegedi Feil János ötödik helyen végzett.


Tovább: Forma-500 záróverseny Auronzóban / Vissza: Motorcsónak főoldal