Elnéptelenedő kategóriák - "viharos" évadnyitás a magyar motorcsónaksportban

Az Országos Bajnokság első fordulója és egyben Dr. Serbelisz Károly Nemzetközi Emlékverseny zajlott május 23-24-én Dunaújvárosban, amelyen mindkét bajai versenyzőnk részt vett, Kovács László az O-350 köbcentis, Pfeil Zoltán pedig az O-500 köbcentis kategóriában.

A tavalyi, 1997-es versenyévad kettőjük közül Kovács Lászlónak hozott több sikert: egy Európa-bajnoki 3. és egy világbajnoki 4. helyezést az O-350-es kategóriában.
Pfeil Zoltán eddigi sportpályafutásának legpechesebb éve volt a tavalyi, de legalább az új, katamarános versenyzésbe belekóstolhatott az évad utolsó versenyein. A 38-as számú csapat viszont a télen igazi "nagy fogást" csinált: szponzoraik támogatásával meg tudták venni az angol Paul Noone többszörös Forma 500-as Európa-bajnok felszerelését, hajótestet és motort. De a több éves "papucsos" tapasztalattal rendelkező versenyző számára még mindig új a "stílus", így a Forma 500-as széria megkezdése előtt két héttel jól jött egy kis gyakorlási lehetőség.


Az új "szerzemény"

Dunaújvárosban az O-350-es és O-500-as kategóriákban nemzetközi versenyt tudtak lebonyolítani, mivel több ország neves versenyzői is ott voltak a mezőnyökben.
Szomorú tény viszont, hogy egyre kevesebb az olyan kategória, ahol a résztvevők száma még érdemessé teszi az országos bajnokság kiírását. Az O-350-es és O-500-as siklókategóriákon kívül már csak S-550-ben, S-850-ben és T-550-ben indítottak versenyt Dunaújvárosban.
A szombati viharos erejű szél viszont sem a papucsoknak, sem a katamaránoknak nem kedvezett. Némi tanakodás és hiábavaló várakozás után a hullámokkal dacolva vízre szálltak a résztvevők a szombati első futamokban - kivéve az O-350-eseket, az ő mindhárom futamuk vasárnap került megrendezésre, már sokkal csendesebb időben.
Motorhiba miatt Kovács és Pfeil is ki kellett, hogy hagyjon egy-egy futamot (Kovács a másodikat, Pfeil a harmadikat), így mindketten "csak" harmadik helyezést tudtak elérni a nemzetközi mezőnyben, az országos bajnokiban pedig másodikak lettek.
Meg kell még jegyezni, hogy a verseny egyetlen igazán izgalmas küzdelmet hozó futama az utolsó O-350-es volt, ahol Kovács László a német Klugéval vívott kemény párharcot a győzelemért.

A végeredmények:

O-350 ccm:
1.: Hans Kluge - Németország (1100 pont)
2.: Bédy Tünde - Magyarország (825 pont)
3.: Kovács László - BSVSC (625 pont)
4.: Feil János - Magyarország (507 pont)

O-500 ccm:
1.: Bodor Péter - Magyarország (900 pont)
2.: Kertes Krisztián - Ausztria (625 pont)
3.: Pfeil Zoltán - BSVSC (625 pont, de gyengébb időeredmény)
4.: Havas Attila - Magyarország (400 pont)

További terveikről kérdeztem a bajai versenyzőket:
Kovács László:
"Mivel a berlini König cég teljesen leállt a versenymotorok és alkatrészek gyártásával, ideje saját fejlesztésbe kezdeni. Ez azért is egyre sürgősebb, mert az új, 1996-os König-motor sajnos az eddigi tapasztalatok alapján nem tűnik túl megbízhatónak.
Szponzoraink támogatásával pedig szeretnénk minél több nemzetközi versenyre eljutni az idei évadban."

Pfeil Zoltán:
"Európa egyik legjobb O-500-as felszerelése lett az enyém - jó lenne bizonyítani is vele, de ehhez még sok versenytapasztalatra van szükségem. Még néhány verseny, és talán kezdem majd igazán "érezni" az új hajót.
Most a verseny után a motorral is közelebbi ismeretségbe kell kerülnünk: belülről is szemügyre kell vennünk, megkeresve a mostani hiba okát.
Az meg már "csak" pénzkérdés, hány Forma 500-as Európa-bajnoki futamra jut el a csapat.
Természetesen fáj a szívem a számomra kedvesebb papucsos versenyzés után is, és bár az O-350-es motorom egyelőre darabokban van, talán módom lesz elindulni legalább az Európa- és világbajnokságon.


Vissza: Motorcsónak főoldal - Tovább: Összefoglaló néhány egymást követő versenyről