Sarkadi Sándor

1972 és 1975 között Csapláros László szerelőjeként "csapta meg a papucsok füstje". A versenyzést 1975-ben kezdte az O-250-es kategóriában, majd '77-ben került át az O-350-be. Mindkét esetben László Ferenc felszerelését vette át.
Bajai színekben az 1982-es év volt számára a csúcs: a vb-n 5., az Eb-n 4. volt, és ő lett a kategória országos bajnoka is. Ebben az időben Szász József, Istókovics István, Molnár László, Tubákos Iván, majd Székely Tamás és Kovács József voltak a szerelői.
1983-ban igazolt át Budapestre a MAFC-hoz. Ekkor Áron Gábor és a ma már versenyző Pfeil Zoltán szereltek neki, hajóépítője és tuningmestere Rácz László volt. Krikovszky Sándor mint a technikai megoldások kivitelezője versenyzői pályafutásán végig segítette őt a háttérből.
1986-ban Auronzóban a Világ Kupán 3. lett, de sportkarrierjét még 1986 októberében megszakította a kaposvári Deseda-tavi világcsúcs-kísérleti versenyen bekövetkezett súlyos balesete. (1982-től 1986-ig ő volt az O-350-es kategória sebességi világcsúcstartója 159,82 km/órás sebességével.) De igazi sportember lévén még jobb karjának részleges bénulása is csak két évre vonta el őt a versenyzéstől. 1988-ban a bajai Pepsi Kupán már 2. helyezést ért el, 1990-ben pedig az O-350-es kategória országos bajnokságában lett harmadik egy speciálisan átalakított hajóval.

ss.jpg (16302 bytes)

Szervezőmunkájával, szakértelmével ma is aktív részese a magyar motorcsónaksportnak. A TF-en szakedzői képesítést szerzett, motorcsónak-történeti bemutatókat, kiállításokat szervez, és mindent megtesz, hogy Baján továbbra is sikersportág maradhasson a motorcsónaksport.

Pár éve újra versenyez: veterán kategóriában, szlovák színekben. Régi fa hajókkal,VIHR motorral szállnak vízre a régi nagyok! 2010-ben 3. lett.


Vissza a motorcsónak-történeti kezdőoldalra