Kis versenyzők nagy sikerei -

beszélgetés a bajai JT 250-es ifjúsági motorcsónak-csapat tagjaival

 

 

 

 

Vő Kornél és Viktor "bevetésre készen"


Vő Viktor (14) és Kornél (10) - jól jegyezzük meg ezt a két nevet, hisz ilyen kezdés után még sokat várhatunk tőlük! Életük legelső versenyévadjában az országos bajnokság 2. és 4. helyét sikerült megszerezniük, és Viktor ráadásul egy komoly nemzetközi verseny ezüstérmével zárta az idényt.

 

- Viktor, az évadot záró lengyelországi verseny mennyiben volt más, mint a magyar országos bajnokság?

- Teljesen más élmény volt, mert furcsa volt, hogy itt 14 versenyző állt rajthoz, és én egyetlen magyarként senkit nem ismertem közülük. Azt nem mondanám, hogy féltem, de az elején nem nagyon tudtam, milyen pályán is menjek. De elégedett vagyok magammal, úgy érzem, végül sikerült elég jól helytállnom.

- Kornél, érzed-e azt a versenyeken, hogy a mezőnyben a legkisebbek közé tartozol?

- A többiek talán jobban figyelnek rám, néha segítenek is. De Lengyelországban azért nem volt túl jó érzés... Nem szóltak előre, hogy mivel még nem vagyok 12 éves, nem indulhatok el. Teljesen felkészülve mentem, még a műszaki átvétel is megvolt, amikor a versenyzői eligazításon kiderült: nem állhatok rajthoz.

- Hogy lehet az, hogy ti épp a motorcsónaksportot választottátok? Más kortársaitok gördeszkáznak, bmx-eznek vagy legfeljebb számítógépes játékokkal autóversenyeznek.

V. V.: - A családnak régóta van már túracsónakja, korán megszerettük a vizet, és apu régi rajongója a sportágnak. Állítólag már a '96-os bajai EB-n is ott voltunk vele, de persze akkor még nagyon kicsik voltunk. Én csak a 2001-es halászléfőző versenyen rendezett bemutatón ismertem meg ezt a sportot. Az, hogy mi is versenyezhetnénk, inkább apu ötlete volt, de addigra már nekünk is nagyon tetszett.

- Meg lehet azt fogalmazni, mi ebben a sportágban a legjobb, ami leginkább vonz benneteket?

V. V. és K.: - Nem. Minden jó benne, úgy, ahogy van. És nagyon klassz ebben a csapatban versenyezni.

- És a félelem?

V. K.: - Az csak izgalom, és csak addig tart, míg el nem rajtol a futam. Utána már csak arra figyelünk, amit csinálnunk kell.

- Tényleg, mi mindenre kell figyelnetek versenyzés közben?

V. V.: - Elsősorban a többiekre és persze magunkra, hogy ki merre megy és kanyarodik körülöttünk. Nagyon kell figyelnünk a parton is a csapat utasításaira, hogy mit kellene máshogy, jobban csinálni. A pályán és a stégen lévő jelzéseket, zászlókat is figyelni kell. Meg a hajó, a motor viselkedését, hangjait is menet közben, mert utána a szerelők kikérdeznek minket, hogy például milyen fordulaton pörög a motor.

- Ti hogy készültök a versenyekre?

V. V.: - A műszaki edzés azt jelenti, hogy figyelünk, amikor szerelik össze a motorokat, és a vízen is kipróbáljuk, teszteljük a hajókat verseny előtt. A taktikai tanácsokat mindig az adja, aki a csapatban az adott vízre szálláskor irányító szerepet tölt be, őrá kell a leginkább figyelniük. (Megjegyzés: ez vagy Pfeil Zoltán, vagy Bognár Tamás.)

- Barátaitok, tanáraitok hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy ti egy ilyen sportágban versenyeztek?

- Az az igazság, hogy a barátaink, osztálytársaink egyelőre nem járnak a versenyeinkre, de amikor most a halászléfőzésen volt a bemutatónk, sokan eljöttek, és tetszett nekik. A tanáraink meg szokták kérdezni, mi volt a versenyen, és gratulálnak is.

- Mi volt számotokra a legnagyobb élmény ebben az első évben?

V. V.: - A lengyelországi második helyezés, mivel azt volt a legnehezebb kivívni, és persze Ercsiben a harmadik bajnoki versenyen a dobogó tetején állni.

V. K.: - Én arra vagyok a legbüszkébb, amikor először állhattam a dobogó második helyén Ercsiben két futamgyőzelem után.

 

Vő András az ifjú versenyzőknek egyszerre édesapja és menedzsere:

- Mit jelent számodra ez a kettős szerepkör?

- Komoly feladat, hisz az első pillanatoktól csapatszinten gondolkodtam. Az én szerepköröm inkább csak a szervezéshez kötődik, nem a szakmai felkészítéshez. Először is meg kellett teremteni a feltételeket ahhoz, hogy egyáltalán el tudjunk menni a versenyekre, és ott jól szerepeljünk. Az anyagi részét az első évben csakis családi pénzekből tudtuk fedezni, hisz még nincsenek szponzoraink. Most már, hogy komoly eredményeink vannak, és egy tapasztalt csapat dolgozik a háttérben, odaállhatunk a szponzorok elé. Ez lesz a tél fő feladata, hisz a nyár során csak azzal voltunk elfoglalva, hogy a versenyekre kellően felkészüljünk, megteremtsük azt a légkört a csapaton belül, melyben mindenki szívesen végzi a feladatát.

- Az eredmények azt igazolták, hogy ez jól sikerült.

- Maximálisan! Mi úgy gondoltuk, hogy az első évben majd eljárogatunk a versenyekre, a fiúk megtanulják, hogy kell a csónakot vezetni és "érezni", hogyan kell a csapat tagjaival - és itt persze főként a szerelőkre gondolok, hisz ők tanítják a gyerekeket - úgy kommunikálni, hogy az az ő munkájukat segítse. Ehhez képest igen gyors és látványos sikereket produkáltak a fiúk.

- Pedig már az alapvető felszerelés beszerzése sem volt könnyű feladat...

- Valóban, szó szerint a "nincs"-ből kellett összehozni a dolgokat. Magukat a hajókat is hosszas huzavona után sikerült beszerezni, és minthogy gyerekekről van szó, a többi felszerelés - sisak, védőruha, mentőmellény - sem jött könnyen. Még mindig nem mondhatjuk, hogy megvan minden, de most már legalább tudjuk, hova kell menni, ha valami problémánk van.

- Tudni kell, hogy neked a sporttal, a versenyzéssel kapcsolatban is igen szigorú elveid vannak.

- Alapvetően úgy tartom, hogy bármibe fogjunk is, azt vagy komolyan csináljuk, vagy sehogy. Ha a csapatban mindenki a tudása legjavát adja, akkor igenis van eredményünk. A másik fontos dolog a szabályok feltételek nélküli betartása - ezen a területen kemény vitáim is voltak a sportág vezetőivel és más résztvevőivel, mert nem mindenki gondolja így a versenyzést... Pedig az utánpótlás csak akkor fog jó irányban haladni, ha ezek a fiúk-lányok már most megtanulják, mit jelent szabályok szerint versenyezni. Ugyanis nem a gyerekek döntik el, hogy ők tisztességesen versenyeznek-e, hanem a mögöttük álló szakemberek, akik irányítják őket. Ők egyelőre csak végrehajtják a feladatot, nem tudják még eldönteni, hogy az jó-e vagy sem. Amikor viszont nyilvánvaló volt a szabálytalanság, és felmerült, hogy óvjunk, azt kérdeztem: most a gyereket büntessem, aki gyakorlatilag tehetetlen ebben? Nem - egyszerűen szabályos keretek között kell őket rajthoz állítania a felnőtteknek.

- Apaként hogy éled meg a veszélyt, a féltést?

- Nem könnyű a parton sem! Először is szorong az ember azért, hogy minden rendben legyen, és el tudjunk indulni; aztán azért, hogy csak semmi bajuk ne történjen a vízen; aztán a verseny hevében, ha már látszik, hogy minden jól megy, akkor a minél jobb eredményért. Azt meg, hogy a motorcsónaksport veszélyesebb lenne bármely sportágnál, nem hiszem. Maradandó sérülést bármelyikben pillanatok alatt lehet szerezni, de az utcán is állandó veszélynek vagyunk kitéve. Ha már most megérzik, hogy a vízen meddig lehet elmenni és meddig nem, akkor majd egy komolyabb kategóriában is sokkal jobban tudnak vigyázni a maguk és mások testi épségére, és nagy eredményeket érhetnek el.

- Milyen tervekkel indultok a következő évad elé?

- Először is a magyar bajnokságot kell végigcsinálni, és minél jobb helyen végezni. De szeretnénk minden nemzetközi versenyen is indulni, és persze a kategória Európa- és világbajnokságán is ott lenni. A télen szeretném megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a csapat még kényelmesebben és még jobb feltételek között versenyezhessen jövőre.

 

Pfeil Zoltán és Bognár Tamás - nevük legenda a bajai motorcsónaksportban, és garancia a sikerre. Ők most a Vő-csapat szerelői, és ennél profibb szakembergárdát nehéz lenne elképzelni a háttérben.

- Itt végül is gyerekek versenyeznek. Műszakilag mindent ugyanolyan komolyan kell venni, mint a "nagyok" esetében?

B. T.:- Sőt! A szabályok itt is ugyanolyan szigorúak, de ha lehet, még nagyobb biztonságra kell törekednünk az ő esetükben, éppen azért, mivel még gyerekek. A motorokat és hajókat ugyanúgy át kell vizsgálni és fel kell készíteni a versenyek előtt. Talán csak annyi a különbség, hogy ezek a motorok nem olyan kényesek, mint a Baján megszokott O-kategóriákban. Mivel a teljesítményük nincs annyira kiélezve, így a meghibásodás esélye is kisebb. De ettől még ugyanolyan alaposságra és precizitásra van szükség.

- Ha meg kellene becsülni, hogy a JT 250-ben a sikerből hány százalék a műszaki háttéré és mennyi múlik a fiúk teljesítményén, hogy nézne ki ez az arány?

P. Z.: - Szerintem most olyan 50-50 százaléknál tartunk - a technikai feltételeken azért sokkal kevesebb múlik, mint egy O-kategóriában. Ezek gyári motorok, a tuningolást a szabályok sem engedik. Itt a propeller-választás dönthet és az, hogy a fiatalok mennyire értik meg, mit kell benn a pályán csinálniuk, és amit hallanak tőlünk, azt mennyire tudják kamatoztatni.

- És jó tanítványoknak bizonyultak a Vő-fiúk?

- Igen. Ha esetleg valami elsőre nem is úgy megy, utána megbeszéljük. Megértik, és tökéletesen végrehajtják, amit kérünk tőlük. Így volt ez az utolsó lengyelországi versenyen is, ahol Viktornak először furcsa volt, hogy olyan sokan vannak körülötte a nagy mezőnyben, de aztán a második futamtól már tökéletesen versenyzett, és hozta is az eredményt.

- Ugyanúgy lehet értük izgulni, mint annak idején a saját versenyeiden?

P. Z.: - Én sokkal jobban izgulok. Azt hittem, most jön majd motorcsónakos pályafutásom nyugodtabb ideje, de nem így lett.

B. T.: - Az ifjúsági futamoknak talán még nagyobb is volt a nézettsége a magyar bajnokságban, az emberek a partról sokkal jobban drukkolnak nekik, mint a "nagyoknak".

- Abból, amit a fiúk itt megtanulnak, mennyit tudnak majd hasznosítani később egy felnőtt kategóriában?

P. Z.: - Mindent! Ez is a lényege ennek a JT 250-nek: most rögzül bennük mindaz, ami később már rutinból megy majd - hogyan kell jól rajtolni, menni a vízen, kanyarodni, előzni.

- Vajon ennek a két fiúnak a sikerei képesek lesznek-e életben tartani a bajai motorcsónaksportot, illetve a közönség érdeklődését iránta?

P. Z.: - A sportág komoly gondokkal küzd, és nem csak Baján. Az utóbbi években - főleg anyagi okokból - sokan abbahagyták a versenyzést, elég kicsik a mezőnyök, alig van utánpótlás. Éppen ebben van igen nagy jelentősége ennek az ifjúsági kategóriának! Persze Bajának mindenképpen szüksége van legalább egy-két eredményes felnőtt versenyzőre is; és a legfontosabb, hogy minél előbb komoly, több kategóriában is címmel felruházott versenyt rendezzünk. A közönség már igencsak "ki van éhezve rá", hisz 1996 óta semmilyen verseny nem volt itt, és vidékre csak kevesen utaznak el azért, hogy versenyt lássanak. De ha házhoz jön a látványosság, több ezren is kíváncsiak rá.

B. T.: - Hozzá kell még tenni, hogy a Bajai Spartacus Vízügy SC-n belül a motorcsónak szakosztály súlya sosem volt összhangban a sikereivel. Ezzel az erővel akár önálló ágazat is lehetne... Itt nincsenek fizetett, főállású edzők, csak lelkes csapatok, akiknek tagjai ingyen áldozzák idejüket, energiájukat, tudásukat, sőt, nem ritkán a saját zsebükbe kell nyúlniuk ahhoz, hogy versenyezhessenek. Persze a városnak is tennie kellene valamit az egyik legsikeresebb sportágáért...

 

Reméljük, az eddigi és további sikerek ehhez megadják majd a biztatást, és sokan fantáziát látnak majd a bajai motorcsónaksport támogatásában.


Vissza a 2002-es versenyekhez